Süt a nap és fúj a szél.
Végre felvehettem a kedvenc kiegészítőmet, a napszemüvegemet, igaz, lefújta letépte a fejemről az a jóképű tornádó, ami a Bajcsy-Zsilinszkyn söpört végig, úgy délelőtt tíz körül. A fejem is félig lejött, az első meeting közben ragasztottam vissza, ma még szükség lesz rá, ha jól sejtem.
Mi van még? Például hétfő. Hatefő? Nem. Én például szeretem ezt a napot. Megint elkezdődik valami új, lehet alkotni, álmodni, tervezni, cselekedni. A hétfők jók, szeressétek őket!
Egyébként meg tele vannak az utcák halott karácsonyfák tetemeivel, akik életüket áldozták az emberek fura ünnepéért (amikor is csicsás fényekkel díszítenek fel – kifejezetten e célból – kivégzett növényeket, hogy aztán majd két héttel később, mint akik jól végezték dolgukat, kihajtítsák az elpusztult élőlényeket a kukába – immár díszek nélkül, mert az persze majd kell a jövőévi mészárlós parádéhoz is). Pazarló egy világban élünk.
Mindenből a legjobbat és legszebbet, legeredetibbet akarjuk, lehetőleg azonnal, és aztán kihajítjuk, amikor már nem a legjobb, nem a legszebb vagy éppen aktualitását vesztette.
Én a riszájkling és low key megoldások megingathatatlan híve vagyok. Karácsonyfa helyett például rendszerint az ötszázkilencvenkilenc forintos, IKEA-szökevény műanyagnövényt szoktam feldíszíteni. Kap kis csengőt a nyakába, kerek, fényes gömböket a leveleire, mécseseket maga köré.
Nagyon princessz!
Hadd érezze magát királylánynak (vagy királyfinak, whatever), minden évben egyszer.
Amúgy ha már low key, itt a nagyon gazdaságos laptoptáska megoldásom, a textilszatyor, e voila.
Nincs több mondanivalóm, Tisztelt Bíróság.
Megyek, folytatom a napi teendőket. A negyvennyolc órás munkanap sem lenne elég arra, hogy minden (hivatalos, privát és mixelt) feladatommal megnyugtató minőségben végezzek.
