…napok és képek

Január

J

Hamarosan megszületek. Legalábbis eljön a nap, amikor megszülettem. Várom már, szeretem a születésnapokat. Van valami varázslat bennük!

…és szeretem a hónapot is, amely az életet adta nekem: Január. Hideg, deres, jeges, mégis gyönyörű, tele vidámsággal, hócsikorgással, szánkók zajával és a város téli neszeivel.

Imádom a telet (is), valahol legbelül talán érzem mélyen, hogy ennek az évszaknak köszönhetem a létezésemet, ekkor láttam meg először ezt a különös világot, és tapasztaltam meg a hideg levegőt az orrom hegyén.

Azóta is jó érzés téli lánynak lenni. Januárnak. Mindenki Január egy kicsit, aki ebben az évszakban született, és Február, aki amabban.

És milyen egy Január? Olyan, mint a január.

Hideg és szép, jeges és bolondos. Néha havat hoz, máskor esőt, harmadnap aztán kisüt a nap, hogy elfeledtesse, mennyit bosszankodtál miatta, amikor elcsúsztál a sarkon, tegnapelőtt.

Én minden évben Fekete Istvánnal ünneplem ezt a hónapot.

Nála szebben, emberibben – és jobb értelemben vett egyszerűséggel – senki nem volt képes megjeleníteni a természet rezdüléseit és néha kegyetlen, ám mégis gyönyörű rendjét. Az erdők és mezők lakóival szimbiózisban létező, vidéki emberek mindennapjait.

Január, február

Január - Pixeldog blogAz öreg December elballagott már nyugat felé. Nehéz csizmái megkoppantak távolodó szomorúsággal, de nem károgtak utána még a varjak sem, mert a keleti ég virradó lángolásában, ígéretcsikók patája alatt szikrázik az erdei út, s a szánkóról számba veszi az erdei világ ragyogását az ifjú Január. Álmodik az erdő, és a vén fák tudják, hogy ez a valóság: de tudják a baglyok is, sötét odújuk száján kileskelve, tudják a varjak is, és még a szemük se rebben Január fényes forgataga után, melyet loholva követnek a fiatal gazda kutyái, a Hideg és a Szél.

Elcsilingelt a szán, de nem maradt utána csend.

A fagyos levegőben mintha óriási szú percegne valahol, visszhangos az öreg erdő, horkol a fűrész, csattog a fejsze…s mintha a szíve szakadna meg a vén fáknak: rekedten felkiáltanak, s eldőlnek a hóban holtan.

Holtan? Nem igaz. Az erdő nem ismeri ezt a szót. Az erdő volt, van és lesz. Igaz, a fák ledőlnek, de a gyökerek szívják már az új sarj táplálékát, álmodják már az új hajtást, és a csírák mélyén már új erők suttognak. Holtan? Hogy lenne ez igaz, hiszen fájukból tűz lesz, otthonok melege, út lesz és távolság a kerekek robogásában, játék a gyermekek kezében és szívében, munka lesz és kenyér, szerszám és kisteknő, kitárt kapu és ringó bölcső..

Holtan? Hiszen papír lesz belőle és könyv és harangláb, és belőle lesz koporsó, egy másik világ ismeretlen messzeségének nyugodalmas csónakja. nem, az erdő nem fél a haláltól. A fák dőlnek és nőnek, mert ez a dolgok rendje.

Lám, jön már vissza a fényes fogat, de csak lépésben, halkan pengenek már a csengők, nem kíséri senki, az ígéret-csikókból a beteljesülés vén kancái lettek egy hónap alatt, s a fiatal Januárt lassan húzzák az Idő temetőjébe. – Akinek lejárt az ideje, az menjen – bólintanak a vén fák, és gondolják a varjak -, majd jön másik.

Jön is! Ifjú ez is, de csak gyalogos, Február a neve, és kissé köhögős. Hiába biztatják rezes orrú fuvarosok, hogy emberelje meg magát, hozzon egy kis havat, hideget, hogy tartson még a szánút – nem ígér semmit.

Hiába nézik az erdészeti irodában a hőmérőt, hogy jó szánúttal mennyi fát lehet még kifuvarozni, február csak lógatja az orrát, szipog és topog, nadrágja rongyos, kucsmája foszlott, nem szól, ha szidják, nem szól, ha dicsérik, nappal locsog, éjjel kopog, ha megbolondul, zúg-búg, és elhagyja magát olyan ködöt sóhajt bánatában, hogy még a fuvarosok is elhallgatnak, akik eddig a csillagokat szedték le az égről, mert a szánkónak már befellegzett, a kocsinak még nem nyílt ki az idő, s a lovacskák úgy másznak a sárban, mint a legyek az enyves papíron.

Hogy azután a sok átok fogant-e meg, vagy az erdészeti hivatal által sürgetett csendes nyavalya vitte el a Februárt – nem lehet tudni. Egy szép reggelen ott feküdt az árokparton, félig olvadó hólébe fordulva, de a varjak még csak azt sem mondták: kár…

Nem is nagyon mondhatták, mert egyszer csak elkapta a víz, és vitte-vitte dél felé…

Írta: Szilvia512
…napok és képek

Szilvia512

Egy, a hétfőket hivatalból szerető, szkeptikus jogász-kocka. Aki egyébként nő. És szeret egészségesen élni. Meg futni is. Nagyon.

Insta

Images not found. This may be a temporary problem. Please try again soon.

Más blogok

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategóriák

Címkefelhő