…napok és képek

A transzplantációról

A

Következzék most egy kicsit komolyabb témakör: a szervtranszplantáció.

Fantasztikus, hogy egy olyan korban élhetünk, amikor az orvostudomány fejlettségi szintje és a korszerű gyógyszerek lehetővé teszik a szervátültetést, ezáltal pedig kinyílik az a kapu, amely egy szebb, tartalmasabb és hosszabb élet felé vezet.

Hogy mindez miért jutott ma eszembe?

Kevesen tudnak erről, mert nem beszéltem sokat róla, de meglehetősen közeli érintettje vagyok ennek a nem mindennapi életeseménynek, amely egyébként vitán felül egy orvosi és emberi csoda. Közeli hozzátartozóm az a személy, aki átesett egy ilyen típusú műtéten, átélve annak minden olyan lelki és testi következményét, amely talán másoknak is segíthet a helyzettel való megküzdésben.

A családunk érintettsége miatt tehát napi szinten olvasgatom az egyik transzplantációs csoport levelezését, az ott zajló párbeszédeket, a számos esetben kétségbeeséssel vegyes kíváncsisággal feltett kérdéseket, az azokra érkező, sokszor kedves és támogató, olykor azonban hiányos vagy éppen indulatos válaszokat.

Az én rokonom – és minden emberi lény – ilyen vonatkozású tapasztalásai természetesen szubjektívek, olyanok, amelyeken teljes, egyedi mélységükben senki nem osztozhat, azonban mi, mint körülötte élő személyek, szintén átéltük a beavatkozást követő időszak nehézségeit, egy teljesen más spektusból: a hozzátartozó nézőpontjából.

Számtalanszor kérdezték és kérdezik, hogy mire érdemes figyelni a transzplantációs műtétet követő időszakban. Ma is felmerült ez a kérdés. Tekintettel arra, hogy nem vagyok orvos, csupán egy, az ügy iránt elhivatott kívülálló, egyúttal törődő családtag, így a teljesség igénye nélkül tudok csak erről beszámolni, de hátha ez is segít annak, aki nem tudja, pontosan mire is számítson.

Természetesen az, hogy mi várható egy ilyen beavatkozást követően, nagyban függ attól is, hogy milyen szerv vagy szövet átültetése történt. Teljesen máshogy alakulhatnak a szabályok és a felépülés tempója egy szív-, tüdő- vagy éppen vese transzplantációja esetén.

Egy dolog azonban biztos: A legtöbben csak a higiénia – mint például a környezet fertőtlenítése, takarítása, a maszkok viselése – kérdését említik, azonban érdemes a mentálhigiénés vonzatokról, a frissen műtött ember lelkiállapotáról, lelki állóképességéről és egészségéről, mindezek támogatásáról is beszélni.

Mind a beteg, mind az őt körülvevő család részéről nagyon fontos a türelem.

Az immunszuppresszív szerek és a szteroidok ugyanis gyakran okozhatnak hangulatingadozásokat, személyiségváltozást, fokozhatják az ingerültséget, szorongást, a család szinte egy “új” személlyel találkozhat, amikor a beteg hazatér a kórházból.

A frissen transzplantált ember tapasztalhat alvászavarokat, fülzúgást, és még egy sor olyan testi tünetet, ami ugyan átmeneti, tehát elmúlik idővel, de nehéz lehet vele megbirkózni, a sebgyógyulás és az új szerv befogadása mellett, mint plusz lelki munka.

Mindez tovább növelheti a nemrég műtött, gyorsan gyógyulni vágyó, a saját tünetei előtt is sokszor meglepetten, értetlenül álló ember türelmetlenségét, ideges reakcióit. Ezeket a reakciókat pedig a családnak nem szabad magára vennie, akkor sem, amikor kifejezetten indokolatlannak vagy bántónak tűnhet. Türelemmel kell viselni ezt a nehéz időszakot, segíteni kell a gyógyuló embert mindenben, amiben csak lehet.

Ha a fentiekről a hozzátartozók időben tudomást szereznek és felkészülnek, még a legnehezebb esetben is 6-8 hónap után visszaáll a rend, a jó hangulat és a beteg lelki stabilitása, általános kedélyállapota, végső soron pedig a család, mint rendszer teljes egysége.

Ha netán a jövőben belefuttok egy ilyen élethelyzetbe, vagy esetleg a környezetetekben valaki érintett, ne feledkezzetek meg ezekről a szempontokról sem, mert így mindenkinek könnyebb lesz!

Hajrá!

Írta: Szilvia512
…napok és képek

Szilvia512

Egy, a hétfőket hivatalból szerető, szkeptikus jogász-kocka. Aki egyébként nő. És szeret egészségesen élni. Meg futni is. Nagyon.

Insta

Más blogok

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategóriák

Címkefelhő